InVeris

Ablakot nyitunk a világra

Alapítvány  

Villányi diákok borászati kalandja Burgundiában

Az Initio Veris – Tavasz Kezdete Alapítvány által koordinált Konzorcium tervezett projektjének címe: "Grapes across Europe - Learning world class winemaking". A projekt célja lehetőséget biztosítani magyarországi szakiskolai tanulók számára, hogy közelebbről megismerjék a francia és az olasz borkultúrát, az ott használt módszereket, különleges eljárásokat. A Konzorciumot az Alapítvány mellett a Villányban és Balatonfüreden működő borászati szakiskolák alkotják.

A szakmai gyakorlat két régi hagyományokkal rendelkező európai régiót céloz meg. Az egyik ezek közül Dél-Olaszországban Basilicata-ban, a másik pedig Franciaországban, Burgundiában található.  A projektben a közvetítő intézmény szerepét és a mentori feladatokat egyrészről az Associazione Legomania kulturális egyesület, a másik részről az LEGTA – CFPPA de Beaune francia partnerintézmény tölti be. Az ő segítségükkel Franciaországban két borászatnál, Olaszországban pedig egy helyi borászatnál tudnak a résztvevők szakmai gyakorlatot teljesíteni.

A francia borászatoknál 2015-ben és 2016-ban is 10 magyar tanuló számára nyílhat lehetőség szakmai gyakorlati programon részt venni. A mindkét évben 3 hetesre tervezett program összeállításában a projektben résztvevő minden szervezet részt vett. Mivel a résztvevők a szakiskolák aktuális tanulói közül kerülnek ki és így kiskorúnak minősülnek, szükséges, hogy két tanár is elkísérje őket a tanulmányútra. A francia programok mellett mindkét évben 3-3 fő, egy éven belül végzett fiatal szakember részére Olaszországban nyílhat lehetőség 2 hónapos gyakorlati programon részt venni.

A résztvevőket a külföldi partnerintézmények által kijelölt mentorok segítik az eligazodásban, míg a szakmai munka felügyeletéért a borászatok által kijelölt tutorok lesznek felelősek. A tutorok figyelemmel kísérik a résztvevők szakmai fejlődését, feladatokkal látják el őket, és ellenőrzik, hogy a szakmai programok megvalósítása a projektben tervezetteknek megfelelően haladjon. A projektben elvégezni tervezett szakmai feladatok magukban foglalják a borkészítés teljes folyamatát a szüreti előkészületektől kezdve, a szüretelésen, palackozáson át egészen a bor értékesítéséig. Mindemellett a projekt kiemelt figyelmet fordít a fogadó gyakorlati helyek, mint vállalkozások megismerésére, hogy a résztvevők egy cég általános működtetésének különböző folyamataiba is belelássanak.

A projekt általános menedzsmentjét az Inveris Alapítvány végzi. Ennek keretében kiemelt jelentőséggel bír a résztvevők kiválasztása, a kiutazás megszervezése, a gyakorlati időszak tevékenységeinek folyamatos nyomon követése, a tapasztalatok összegyűjtése és terjesztése, a projekt zárás koordinálása, Europass bizonyítványok kiállítása.

A projekt célja, hogy jövendő fiatal magyar borászok egy külföldi borászatnál betekintést nyerhessenek a borkészítés folyamatába, fortélyokat lessenek el, belelássanak az üzletvezetésbe és az értékesítésbe, és hazatérve kamatoztassák tudásukat, akár egy saját vállalkozás beindításával. A résztvevő szervezetek szintjén fontos célkitűzés hosszú távú együttműködési keretek megalapozása, hogy a jövőben is lehetőség nyíljon közös projektek szervezésére, jó gyakorlatok cseréjére.

Hírek

Közzétéve: 2018/05/07 10:21 írta: admin
Alapítványunk közreműködésével 2017-ben 7 tanuló jutott ki a burgundiai Beaune városába. A kint töltött idő alatt a fiatal tanulók a helyi lakosokkal karöltve vettek részt a szüretben, és pincékben...
Közzétéve: 2017/06/30 06:57 írta: admin
Nagy sikerrel ért véget az Inveris Alapítvány burgundiai szakmai gyakorlati programja, melynek során 15 borász tanuló kapott lehetőséget, hogy megismerje a francia borkészítési hagyományokat, modern...
Közzétéve: 2015/10/21 06:20 írta: admin
2015. szeptemberében 6 villányi borász tanulónak nyílt lehetősége a borkészítés mestereitől tanulni a franciaországi Burgundiában. A 3 hetes szakmai tanulmányút az InVeris Alapítvány szervezésében...
Közzétéve: 2015/02/17 12:35 írta: admin
Alapítványunk 2014. április 30. és május 5. között Antwerpenben, Belgiumban vett részt egy ERASMUS+ program finanszírozásában megvalósult képzésen.   Az „Unlocking yOur potential” képzés...
Közzétéve: 2015/02/17 12:31 írta: admin
Az alapítvány 2015. januárjában képviselte magát egy spanyolországi képzésen, a Malagától mintegy 60 km-re található Mollinában. Magyarországról két szervezet képviselte a Nemzeti Irodát, egyik volt az...