InVeris

Ablakot nyitunk a világra

Alapítvány  

Projektek

Grapes around Burgundy - Leraning world class winemaking

Nagy sikerrel ért véget az Inveris Alapítvány burgundiai szakmai gyakorlati programja, melynek során 15 borász tanuló kapott lehetőséget, hogy megismerje a francia borkészítési hagyományokat, modern technikákat. 

Az Európai Unió Erasmus programjának támogatásával megvalósult projekt során 15 diák utazhatott ki a burgundiai Côte d'Or vidékére, ahol a fiatalok több pincészetnél dolgoztak és ismerkedtek a hagyományos francia borkészítési módszerekkel. A tanulók a budafoki Soós István Borászati Szakközépiskolából és a villányi Teleki Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskolából érkeztek. A gyakorlatnak több százéves hagyományokkal rendelkező, a borászati kultúrát a legmagasabb szinten művelő pincészetek adtak helyt, melyek tevékenységüket Burgundia szívében, az „aranypart” vidékén folytatják.  Ez a földdarab a világ legdrágább szőlőskertjei közé tartozik, északi féltekéjén vörös, a délin pedig fehérborokat terem – talán a világ legjobb (és legértékesebb) fehéreit.

A szakmai gyakorlati program keretében a résztvevő diákok megismerkedhettek a borvidék történetével és jellegzetességeivel, a francia borkészítés elméleti alapjaival. Ezt követően együtt szüreteltek a helyiekkel, részt vettek a pincékben végzendő munkákban, lehetőségük nyílt a teljes borkészítési folyamatba belelátni. A résztvevők munkájukat a világ számos pontjáról érkező diákkal és munkással együtt végezték, így értékes tapasztalatokat szereztek más munkakultúrák felől. A szervező InVeris Alapítvány képviselői szerint a gyakorlat elérte kitűzött céljait, lehetőséget biztosított ugyanis fiatal hazai szakemberek számára az eddig megszerzett tudásukat idegen környezetben kipróbálni, más embereket, tájakat és szokásokat megismerni. A tanulók életre szóló tudást és ösztönzőt kaphattak ahhoz, hogy hozzájáruljanak egy új szemléletmód és gyakorlatok meghonosításához, a magyar borkultúra fejlődéséhez.

A burgundiai borvidékről és a tudás egymással való megosztásának elvéről így írt az egyik résztvevő a beszámolójában: „Ami még meggondolandó és szimpatikus a gondolkodásukban, hogy nem zárkóznak el az” idegenektől” : a földet és az éghajlatot a külföldiek nem tudják innen elvinni, az itteni bor csak itt termelhető meg, a külföldiekre pedig szükség van az új gondolatok, az új piacok, a körforgás és a befektetések miatt is!”

A jövőben az Inveris Alapítvány tovább folytatja tevékenységeit, hogy minél több borásznövendék vehessen részt külföldi szakmai gyakorlati programon, ily módon is hozzájárulva a hazai borkultúra fejlesztéséhez. Az Alapítvány folyamatosan dolgozik kapcsolatrendszerének bővítésén, hogy a jövőben minél több országban tudjon lehetőséget biztosítani fiatal hazai szakemberek számára nemzetközi tapasztalatszerzésre. Céljaik között szerepel az „öreg kontinens” több országának bevonása mellett tengeren túli területekkel is kapcsolatfelvétel, illetve a célcsoport bővítése kertészekkel, a gasztronómia egyéb területei iránt érdeklődő szakemberekkel.

View the embedded image gallery online at:
http://inveris.hu/hu/projektek#sigProGalleria5efb464b1f

Beszámolók:

Unlocking Your Potential

Alapítványunk 2014. április 30. és május 5. között Antwerpenben, Belgiumban vett részt egy ERASMUS+ program finanszírozásában megvalósult képzésen.

Az „Unlocking yOur potential” képzés középpontjában az önismeret állt, vagyis olyan nonformális eszközök és tanulási technikák megismertetése a részt vevő ifjúsági munkásokkal, amellyel segíthetnek másoknak identitásuk, élethelyzetük, jövőképük jobb megismeréséhez és mindezek révén tudatosabb döntések meghozatalához. A tréning során témák szerint blokkokba osztva dolgoztunk föl több területet (kíváncsiság, szenvedély, hiedelmek stb.), különböző módon-módszerekkel (csoportban, egyénileg, párban), így megtapasztalhattuk a különböző technikák hatását magunkon. A képzésen végigmenve nagyon sok pozitív élmény ért minket, így a tréning elérte kettős célját. Némi hiányérzet amiatt maradt bennem, hogy a trénerek nem tudatosították kellőképpen az alkalmazott módszerek hasznát, hogy milyen esetben és helyzetben érdemes azokat alkalmazni.

A 25 fős résztvevői csoport nagyon hamar kialakított egy toleráns, nyitott és befogadó légkört, az idegennyelv és a különböző akcentusok jelentette akadály nem okozott problémát a közös munka során. A csoport sokszínűsége ellenére megtalálta a közös pontokat és a kapcsolattartás, egymás motiválása, hasznos anyagok (tanulmányok, videók) megosztása online formában azóta is tart.

A szervező-trénerekkel való kommunikációt is problémamentesnek nevezném, kíváncsiak voltak a visszajelzéseinkre és a kritikát és kéréseket is meghallgatták, érdemben reagáltak rájuk. 

View the embedded image gallery online at:
http://inveris.hu/hu/projektek#sigProGalleria0a96f23555

Amikor a nyár beköszön januárban - Konferencia Andalúziában

Az alapítvány 2015. januárjában képviselte magát egy spanyolországi képzésen, a Malagától mintegy 60 km-re található Mollinában. Magyarországról két szervezet képviselte a Nemzeti Irodát, egyik volt az Inveris Alapítvány. A képzés angol elnevezése  Contact Making Seminar volt, ami nevében hordozza a fő célját a találkozónak: új partnerek megismerésére volt lehetőségünk. 

18 országból érkezett 1-2 résztvevő, mindenki 1-1 szervezetet képviselt. A találkozó során alkalmunk volt megismerni egymást csapatépítő feladatok és közös esték keretein belül. Bár a képzés csak 3 napos volt, elegendő ahhoz, hogy megfelelő mennyiségű információt kapjunk a résztvevők szervezeteiről. Mindenkinek lehetősége volt bemutatkozni és a jövőre vonatkozó terveket előadni. Az első két nap a résztvevők és szervezeteik megismerésével telt, a 3. napon pedig már a leendő partnerekkel közös projekttervek kidolgozására helyeződött a hangsúly. Sokan érkeztek már kész tervekkel, amikhez csatlakozni lehetett. Ezek a projektek többnyire ifjúsági csereprogramok, amiket a következő 1-2 éven belül terveznek lebonyolítani egy sikeres pályázat elnyerését követően. Voltak középiskolák is, akik egymással kidolgozhattak csereprogramokat diákjaik részére, és sok szervezet volt, akik hátrányos helyzetű fiataloknak szerveztek programokat. A trainerek felkészültek voltak, a találkozó jól megszervezett volt. Minden szükséges információt megkaptunk a találkozó előtt, a napirend is könnyen követhető volt. A képzés második estéjén nemzetközi kulturális estét tartottunk, ahol a résztvevők megvendégelhették egymást nemzeti ételeikkel. A harmadik estén pedig egy nagyon ízlésesen berendezett étteremben próbálhattuk ki a spanyol konyha specialitásait, amit élő zene tett még hangulatosabbá. Ez az alkalom nagyszerű lehetőség volt, hogy megismerjük más nemzetek szervezeteit és már a helyszínen el tudtuk kezdeni a közös munkát.

A programra való jelentkezésünk egyik fő motivációját abban jelöltük meg, hogy mivel sajnos személyes megbeszélésekre ritkán van lehetőség, legtöbbször csak elektronikus úton tudunk a partnerekkel egyeztetni, ezért ez kiváló alkalom volt arra, hogy személyesen is találkozzunk és megalapozzunk egy jövőbeli esetleges közös munkát.

View the embedded image gallery online at:
http://inveris.hu/hu/projektek#sigProGalleriaded82ab1aa

Bevezetés a magyar borkultúrába

Alapítványunk 2015. február 5-én „Bevezetés a magyar borkultúrába” címmel rendezett előadást, képzést, borkóstolót. A program keretében Csizmadia Miklós borszakíró kalauzolta az érdeklődőket a magyar borvidékek és termékeik izgalmas világában.

2015 februárjában különleges alkalomra invitáltuk az alapítvány tagjait és barátait. Szerettünk volna teljesen ártatlan formában bemutatni néhány borrégiót. A képzés során megismerkedtünk a kóstolás alapjaival, egyes szőlőfajtákkal. A kalandos felfedezésben Csizmadia Miklós borszakíró volt a segítségünkre, aki lépésről lépésre vitt minket közelebb az egyre komplexebb és érettebb borokhoz. Természetesen a rendezvény alapját egy szépen összeállított borsor adta.

A kóstoló alkalmával megismertük a Frittmann pincészetet és a méltatlanul elfeledett kövidinka szőlőfajtát. A Frittmann testvérek 1987-től vesznek részt a minőségi bor előállításában. A kövidinka igazi alföldi szőlőfajta, amelynek egyedi illata és különleges savai jó belépőt biztosítottak a kóstoláshoz. Felejthetetlen élményt nyújtott a mátrai borvidék egyik legmeghatározóbb egyéniségének Szőke Mátyásnak a 2012-es zöldveltelinije is. A mátrai borvidék szintén egy kevéssé emlegetett régió, mármint ha a borról van szó. Viszont az ottani borok annál jobbak és különlegesebbek. Ráadásul a zöldveltelini  szőlőfajta maga is illatos, zamatos, élénk savtartalmú bort ad.  A fehérről a vörös borokra egy Frittmann rosé biztosította az átmenetet. Mindezek után Mészáros Pál 2012 szekszárdi kadarkája következett. A kadarka egy olyan szőlőfajta, mely egyedi ízvilágával és fűszeres illatával méltán képviseli a hazai, hagyományos szőlőfajtákat. A szekszárdi borvidéken a kékszőlők között kiemelkedik a kékfrankos, mely szinte a teljes kékszőlő-területnek a harmada. Jelentős a merlot, cabernet franc, cabernet sauvignon, a zweigelt, de a viszonylag kis területen termesztett kadarka egyre nagyobb fontossággal bír.

Szekszárd után egy kicsit délebbre kalandoztunk, és képzeletben megjelentek előttünk a villányi táj szépségei. Janus pincészet igazi sokoldalú karakteres pinot noirjaárulta el számunkra, hogy mit is tudnak azok a villányi dűlök. A legtöbb világfajtával ellentétben a pinot noirnem érzi magát otthon szinte minden szőlőművelésre alkalmas klímán. Legizgalmasabb tételei hűvösebb éghajlatú vidékekről származnak, de szép, gyümölcsös borokat adhat egy mérsékelten meleg területen is, a kifejezetten forró vidékeken azonban elveszíti minden eredetiségét.

A borsorból nem hiányozhatott a Takler pincészet kékfrankosa és cabernert franc-ja sem szintén Szekszárdról. A cabernet franc-t szinte mindenhol a világon a cabernet sauvignon kistestvérének tekintik, kevésbé kifinomultnak, izgalmasnak tartják, épp ezért ritkán palackozzák fajtaborként, inkább az úgynevezett Bordeaux-i házasításokban használják. Magyarország déli borvidékei, Szekszárd és Villány ebből a szempontból dacol a világtrendekkel, hiszen egyre nagyobb hangsúlyt fektet erre a kékszőlő-fajtára, amely az eddigi tapasztalatok szerint nálunk szebb, egyedibb borokat ad, mint a cabernet sauvignon.

A kóstolót végül az egri Vince Béla nagyon hangzatos nevű Rosszfiú cuvée-jével zártuk.  Mindenesetre Vincze borai, különösen a nagy vörösek inkább tűntek villányinak, mint egrinek. Vagy ha tetszik: inkább bordeaux-i íz világúak, mint burgundiak. Ugyanakkor a pincészet nagy hangsúlyt fektet az egri hagyományok követésére, a hosszú és türelmes tölgyfahordós érlelésre.

View the embedded image gallery online at:
http://inveris.hu/hu/projektek#sigProGalleria7c26c678da

Grapes Beyond Borders

A projekt célja, lehetőséget biztosítani fiatal magyar borászok számára, hogy közelebbről megismerjék a francia borkultúrát, az ott használt termelési módszereket, különleges eljárásokat. Mindezt egy történelmi múlttal rendelkező francia borvidéken, a burgundiai régióban valósítottuk meg, ahol a különleges talaj és a megfelelő klíma ritka elegye tökéletes feltételeket biztosít a „Chardonnay” és ”Pinot Noir’” névre keresztelt szőlőfajta termesztésére.

A dél-burgundiai régióban számos neves borászat található, melyek közül 9 gyakorlati hely vállalta projektünkben a fogadó fél szerepét. A borászatok javaslatára 16 hétben került meghatározásra a projekt megvalósítási időszaka. A borászatok 11 magyar fiatalnak biztosítottak gyakorlati helyet, feladatokkal ellátva őket, hogy tudásukat ne csak elméletben, de gyakorlatban is alkalmazzák, ezzel megalapozva a későbbi hazai munkájukat. A résztvevők mellé tutorok kerültek kijelölésre, akik a program folyamán figyelemmel kísérték a résztvevők szakmai fejlődését, feladatokkal látták el őket, és ellenőrizték, hogy a projekt a terveknek megfelelően haladjon.

A szakmai gyakorlat megvalósítása 2013. augusztus 31-én, a résztvevők kiutazásával vette kezdetét, és 2013. december 20-án, a résztvevők hazautazásával ért véget. A projekt célja volt, hogy fiatal magyar borászok, a borkészítés iránt érdeklődők egy külföldi borászatnál betekintést nyerhessenek a borkészítés folyamatába, fortélyokat lessenek el, belelássanak az üzletvezetésbe és az értékesítésbe, és hazatérve kamatoztassák tudásukat, akár egy saját vállalkozás beindításával.

View the embedded image gallery online at:
http://inveris.hu/hu/projektek#sigProGalleria8539c03267

Alkategóriák

Hírek

Közzétéve: 2018/05/07 10:21 írta: admin
Alapítványunk közreműködésével 2017-ben 7 tanuló jutott ki a burgundiai Beaune városába. A kint töltött idő alatt a fiatal tanulók a helyi lakosokkal karöltve vettek részt a szüretben, és pincékben...
Közzétéve: 2017/06/30 06:57 írta: admin
Nagy sikerrel ért véget az Inveris Alapítvány burgundiai szakmai gyakorlati programja, melynek során 15 borász tanuló kapott lehetőséget, hogy megismerje a francia borkészítési hagyományokat, modern...
Közzétéve: 2015/10/21 06:20 írta: admin
2015. szeptemberében 6 villányi borász tanulónak nyílt lehetősége a borkészítés mestereitől tanulni a franciaországi Burgundiában. A 3 hetes szakmai tanulmányút az InVeris Alapítvány szervezésében...
Közzétéve: 2015/02/17 12:35 írta: admin
Alapítványunk 2014. április 30. és május 5. között Antwerpenben, Belgiumban vett részt egy ERASMUS+ program finanszírozásában megvalósult képzésen.   Az „Unlocking yOur potential” képzés...
Közzétéve: 2015/02/17 12:31 írta: admin
Az alapítvány 2015. januárjában képviselte magát egy spanyolországi képzésen, a Malagától mintegy 60 km-re található Mollinában. Magyarországról két szervezet képviselte a Nemzeti Irodát, egyik volt az...