Grapes Beyond Borders
Villányi diákok borászati kalandja Burgundiában
Az Initio Veris – Tavasz Kezdete Alapítvány által koordinált Konzorcium tervezett projektjének címe: "Grapes across Europe - Learning world class winemaking". A projekt célja lehetőséget biztosítani magyarországi szakiskolai tanulók számára, hogy közelebbről megismerjék a francia és az olasz borkultúrát, az ott használt módszereket, különleges eljárásokat. A Konzorciumot az Alapítvány mellett a Villányban és Balatonfüreden működő borászati szakiskolák alkotják.
A szakmai gyakorlat két régi hagyományokkal rendelkező európai régiót céloz meg. Az egyik ezek közül Dél-Olaszországban Basilicata-ban, a másik pedig Franciaországban, Burgundiában található. A projektben a közvetítő intézmény szerepét és a mentori feladatokat egyrészről az Associazione Legomania kulturális egyesület, a másik részről az LEGTA – CFPPA de Beaune francia partnerintézmény tölti be. Az ő segítségükkel Franciaországban két borászatnál, Olaszországban pedig egy helyi borászatnál tudnak a résztvevők szakmai gyakorlatot teljesíteni.
A francia borászatoknál 2015-ben és 2016-ban is 10 magyar tanuló számára nyílhat lehetőség szakmai gyakorlati programon részt venni. A mindkét évben 3 hetesre tervezett program összeállításában a projektben résztvevő minden szervezet részt vett. Mivel a résztvevők a szakiskolák aktuális tanulói közül kerülnek ki és így kiskorúnak minősülnek, szükséges, hogy két tanár is elkísérje őket a tanulmányútra. A francia programok mellett mindkét évben 3-3 fő, egy éven belül végzett fiatal szakember részére Olaszországban nyílhat lehetőség 2 hónapos gyakorlati programon részt venni.
A résztvevőket a külföldi partnerintézmények által kijelölt mentorok segítik az eligazodásban, míg a szakmai munka felügyeletéért a borászatok által kijelölt tutorok lesznek felelősek. A tutorok figyelemmel kísérik a résztvevők szakmai fejlődését, feladatokkal látják el őket, és ellenőrzik, hogy a szakmai programok megvalósítása a projektben tervezetteknek megfelelően haladjon. A projektben elvégezni tervezett szakmai feladatok magukban foglalják a borkészítés teljes folyamatát a szüreti előkészületektől kezdve, a szüretelésen, palackozáson át egészen a bor értékesítéséig. Mindemellett a projekt kiemelt figyelmet fordít a fogadó gyakorlati helyek, mint vállalkozások megismerésére, hogy a résztvevők egy cég általános működtetésének különböző folyamataiba is belelássanak.
A projekt általános menedzsmentjét az Inveris Alapítvány végzi. Ennek keretében kiemelt jelentőséggel bír a résztvevők kiválasztása, a kiutazás megszervezése, a gyakorlati időszak tevékenységeinek folyamatos nyomon követése, a tapasztalatok összegyűjtése és terjesztése, a projekt zárás koordinálása, Europass bizonyítványok kiállítása.
A projekt célja, hogy jövendő fiatal magyar borászok egy külföldi borászatnál betekintést nyerhessenek a borkészítés folyamatába, fortélyokat lessenek el, belelássanak az üzletvezetésbe és az értékesítésbe, és hazatérve kamatoztassák tudásukat, akár egy saját vállalkozás beindításával. A résztvevő szervezetek szintjén fontos célkitűzés hosszú távú együttműködési keretek megalapozása, hogy a jövőben is lehetőség nyíljon közös projektek szervezésére, jó gyakorlatok cseréjére.
Projekt Zárás - Grapes Beyond Borders
A projekt célja, lehetőséget biztosítani fiatal magyar borászok számára, hogy közelebbről megismerjék a francia borkultúrát, az ott használt termelési módszereket, különleges eljárásokat. Mindezt egy történelmi múlttal rendelkező francia borvidéken, a burgundiai régióban valósítottuk meg, ahol a különleges talaj és a megfelelő klíma ritka elegye tökéletes feltételeket biztosít a „Chardonnay” és ”Pinot Noir’” névre keresztelt szőlőfajta termesztésére.
A dél-burgundiai régióban számos neves borászat található, melyek közül 9 gyakorlati hely vállalta projektünkben a fogadó fél szerepét. A borászatok javaslatára 16 hétben került meghatározásra a projekt megvalósítási időszaka. A borászatok 10 magyar fiatalnak biztosítottak gyakorlati helyet, feladatokkal ellátva őket, hogy tudásukat ne csak elméletben, de gyakorlatban is alkalmazzák, ezzel megalapozva a későbbi hazai munkájukat. A résztvevők mellé tutorok kerültek kijelölésre, akik a program folyamán figyelemmel kísérték a résztvevők szakmai fejlődését, feladatokkal látták el őket, és ellenőrizték, hogy a projekt a terveknek megfelelően haladjon.
A szakmai gyakorlat megvalósítása 2013. augusztus 31-én, a résztvevők kiutazásával vette kezdetét, és 2013. december 20-án, a résztvevők hazautazásával ért véget. A projekt célja volt, hogy fiatal magyar borászok, a borkészítés iránt érdeklődők egy külföldi borászatnál betekintést nyerhessenek a borkészítés folyamatába, fortélyokat lessenek el, belelássanak az üzletvezetésbe és az értékesítésbe, és hazatérve kamatoztassák tudásukat, akár egy saját vállalkozás beindításával.
http://inveris.hu/hu/projektek/14-grapes-beyond-borders-hu#sigProGalleria8539c03267
Felhívás - Grapes Beyond Borders
4 hónapos szakmai gyakorlat francia borászatokban.
A jelentkezési határidő július 30.