InVeris

Ablakot nyitunk a világra

Alapítvány  

Magunkról

Alapítványunk célja a fiatal hazai szakemberek és vállalkozások nemzetközi tapasztalatszerzésének és kapcsolatépítésének eredményes támogatása. Küldetésünknek tekintjük Magyarország, Európa és a világ többi régiója együttműködésével olyan hálózatok kialakulásának elősegítését, mely lehetővé teszi az új ötletek és megszerzett tapasztalatok cseréjét, új területeken történő hasznosulását.

 A Háttér

Az InVeris Alapítványt 2012-ben hoztuk létre azzal a céllal, hogy lehetőséget biztosítsunk a tehetséges fiatalok részére érdeklődési és szakterületükön nemzetközi tapasztalatok megszerzésére. Manapság a világ megismeréséhez és megértéséhez elengedhetetlen egy idegen környezetben szerzett gyakorlati tapasztalat, mely kiváló kiegészítő tudást biztosít a közép- és felsőfokú tanulmányok mellé. Hisszük, hogy külföldön szerzett gyakorlati ismeretek birtokában a fiatalok eredményesebben képesek helyt állni nemcsak saját szakterületükön, hanem a mindennapokban egyaránt. Céljaink megvalósítása érdekében folyamatosan nemzetközi együttműködési lehetőségek felkutatására, szakmai gyakorlati programok szervezésére törekszünk.

A vállalkozások és szakma intézmények, intézetek jövőbeni fejlődésének egyik kulcsa nemzetközi tevékenységük. Kiemelt célunk magyar cégek, oktatási intézmények, szakmai szervezetek külföldi piacokon történő megjelenésének és sikeres működésének elősegítése, támogatása.

Alapítványunk kiemelt célja a magyar borászati ágazat külföldi hírnevének erősítése. A magyar borok kiváló minőségűek és a nagy rangos világversenyeken minden évben kitűnő helyezéseket érnek el. A gyakorlati tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a teljes körű elismertséghez ez még mindig kevés. Az alapítvány célja, hogy tevékenységein keresztül támogassa a magyar borágazat bekapcsolását a nemzetközi és leginkább az európai borászati életbe. Ehhez olyan rendszerszintű kapcsolatkora van szükség, melyek átjárást biztosítanak az egyes országok és vidékek borászatai és intézményei között. Ezek legtöbbször bonyolult, zárt, helyi mezőgazdasági kultúrán alapulnak és erősen kötődnek az adott ország nyelvéhez is. Alapítványunk számos partnerrel működik együtt olyan hagyományos bortermelő országokban, mint Olasz- és Franciaország. Komoly nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező csapatunk folyamatosan azon dolgozik, hogy a marketing, az oktatás és a rendezvényszervezés területén elmélyítse a magyar borkultúráról szerzett ismereteket külföldön, és megismertesse a külföldi főként európai szőlő - és bortermelést a magyar szakemberekkel. 

Középpontban a BOR

Fő tevékenységi területünk a szakképzés és a külföldi szakmai gyakorlatok szervezése. A programjainkon keresztül lehetővé tesszük, hogy a résztvevőink külföldi környezetben gyakorlati munkán keresztül tudjanak tanulni és fejlődni.  A fiatal borászoknak így lehetőségük van megismerni egy másik ország kultúráját, gondolkodásmódját és nem utolsósorban bortermelői technológiáját és hagyományait.  Alapítványunk személyes találkozókon keresztül támogatja a határokat átívelő, hosszú távú szakmai és kereskedelmi kapcsolatok kialakítását. Pályázatainkon és programjainkon keresztül olyan vidékekre és borászokhoz juthatnak el a magyar szakemberek, amelyeket csak igen nehezen vagy egyáltalán nem lenne lehetőségük mélyebben megismerni. Az Initio Veris Alapítvány, ahogy a neve is mutatja, a kiemelt fontosságúnak tartja az új borászati generáció támogatását és oktatását, különös hangsúlyt helyezve a nem-formális oktatásra, a kulturális és nyelvi képzésekre. 

Hírek

Közzétéve: 2018/05/07 10:21 írta: admin
Alapítványunk közreműködésével 2017-ben 7 tanuló jutott ki a burgundiai Beaune városába. A kint töltött idő alatt a fiatal tanulók a helyi lakosokkal karöltve vettek részt a szüretben, és pincékben...
Közzétéve: 2017/06/30 06:57 írta: admin
Nagy sikerrel ért véget az Inveris Alapítvány burgundiai szakmai gyakorlati programja, melynek során 15 borász tanuló kapott lehetőséget, hogy megismerje a francia borkészítési hagyományokat, modern...
Közzétéve: 2015/10/21 06:20 írta: admin
2015. szeptemberében 6 villányi borász tanulónak nyílt lehetősége a borkészítés mestereitől tanulni a franciaországi Burgundiában. A 3 hetes szakmai tanulmányút az InVeris Alapítvány szervezésében...
Közzétéve: 2015/02/17 12:35 írta: admin
Alapítványunk 2014. április 30. és május 5. között Antwerpenben, Belgiumban vett részt egy ERASMUS+ program finanszírozásában megvalósult képzésen.   Az „Unlocking yOur potential” képzés...
Közzétéve: 2015/02/17 12:31 írta: admin
Az alapítvány 2015. januárjában képviselte magát egy spanyolországi képzésen, a Malagától mintegy 60 km-re található Mollinában. Magyarországról két szervezet képviselte a Nemzeti Irodát, egyik volt az...